Vallás

A maják szerint a világ egy mágikus hely, melyet isteni mágia tölt be, amely a földi és a mennyei világot köti össze. Véleményük szerint, a jelenlegi világ többszöri teremtés eredménye. A Popol Vuh szerint jelen világunk a negyedik teremtés (az aztékok szerint az ötödik) során jött létre. A negyedik teremtés 4 Ahan 8 Cumku napján (keresztény időszámítás szerint i. e. 3114. augusztus 13-án) következett be.

Vallási, rituálés szerepet töltött be a labdajáték, amellyel a kozmosz működését akarták szemléltetni. Külön erre a célra szánt hosszúkás pályákon játszottak, amelyet földből építettek, kőfalakkal védve. A játék a kosárlabdához hasonlatos: gumiból készült labdát kellett a pálya végén elhelyezett 20-25 cm-es körgyűrűn átdobni. A játékosok bőr könyök-, térd- és fejvédőket hordtak. A játék, úgy ahogy a vallásuk is, a jó és rossz harcáról szólt. A nyertes csapat tagjait a játék végeztével feláldozták. Ezt az áldozatok megtiszteltetésként és dicsőségként kellett, hogy értelmezzék. Az áldozati szertartás meglehetősen kegyetlen volt: papok végezték a pályán vagy a templomban, melynek során obszidián pengével felvágták az áldozatokat, majd kiemelték még dobogó szívüket. A játék elterjedésével megjelentek az ún. tzompantlik, a koponyatartó állványok. A legnagyobb épen maradt labdajátéktér Chichén Itzában található.

A maja kultúra romjainak feltűnő jellegzetessége a vallási építmények dominanciája. Egyáltalán maga a vallás és annak működtetői (pl. papok) kimagasló fontosságú szerepet játszottak a klasszikus maják életében. A klasszikus idő városállamait többnyire királyok irányították, akik egyben a legmagasabb vagy az egyik legfontosabb vallási szerepet is betöltötték Ábrázolások alapján is látszik, hogy az uralkodóknak és a maja társadalom vezető rétegének is alá kellett magukat vetniük a gyakran kegyetlen vallási szertartásoknak.

Idő és kozmosz

A többi közép-amerikai néphez hasonlóan a maják is hittek az idő ciklikus jellegében. A szertartások és ceremóniák szorosan kötődtek a természet égi és földi körforgásához. Rendszeresen megfigyelték a folyton visszatérő folyamatokat, és különféle kalendáriumokba jegyezték fel őket. A maja főpap feladatai közé tartozott a ciklusok értelmezése, amit főleg azáltal ért el, hogy a különféle méréseket számszerűen egymáshoz viszonyította. Jóslatuk szerint az ötödik (utolsó) Nap ideje, amiben most élünk, 2012. december 22-én egy mindent elnyelő árvíz következtében fejeződik be, amit a világűr újjászületése követ majd. Sok maja vallási hagyomány képezi ma is tudományos viták tárgyát, biztosnak csak az tűnik, hogy a maják a világot három részre osztották: alvilágra, Földre és Égre.

Istenek és áldozatok

Más közép-amerikai kultúrához hasonlóan a majáknál is különleges szerepet játszott az emberi vér. Magas papi beosztottak úgy nyerték ki a vért, hogy pl. egy tövises szállal átszúrták a nyelvüket vagy az ajkukat, vagy tengeri sün tüskéjével a péniszüket. Eme gyakorlat fájdalmassága szemmelláthatólag csak a dolog vallási értékét növelte. Klasszikus időből származó képek gyakran kötik össze az ábrázolt véráldozatot az ún. kígyólátomáshoz, de hogy ez arra utalna, hogy a vérveszteség vallási sugallatokhoz vezetett, még máig is tisztázatlan. A maják szerint a vér a lélek és az életerő otthona, bár magát a lelket levegő vagy füst alakúnak képzelték el. A vért papírcsíkokkal fogták fel, ezeket azután elégették. A maja vallás politeista volt, ahol az isteneket az emberekhez hasonlóan halandó lényekként ábrázolták. Ahogy az aztékoknál is, az áldozat nem csak azt a célt szolgálta, hogy elnyerje az istenek kedvét, hanem azt is, hogy az isteneket életben tartsa. Ennek tudatában már sokkal jobban érthető a maja kultúra szokásos ábrázolásmódja, ahol egy királyt láthatunk, amint egy istent, mint csecsemőt, a karjaiban tart; mindamellett aggastyánként is előfordultak isteni ábrázolások.

A maják vallásában az emberáldozatok teljesen szokványosnak mondhatóak voltak. A rituális kivégzésekhez tartozott a lefejezés, megfullasztás (pl. Cenotes), akasztás, kövezés, mérgezés, csonkítás, de még az élve eltemetés is. A legkegyetlenebb megölési mód a has felmetszése és a még dobogó szív kitépése volt, amit a posztklasszikus korból fennmaradt kultusztárgyak (lásd chakmol) is bizonyítanak. Áldozatként elsősorban hadifoglyok szolgáltak, de saját népükből, sőt a társadalom felső rétegéből (vagy az ellenség vezetői közül) is kerültek ki emberek eme feladatra. Még kutatják, hogy ki mikor, hogyan és hol, milyen körülmények között lett feláldozva. Az még tisztázatlan, hogy a maják (mint az aztékok) csak azért háborúztak-e, hogy legyen elég emberáldozatuk, vagy pedig azért áldozták őket fel, hogy a királyok a hatalmukat bizonyítsák és az istenek kegyét elnyerjék. Bár a maják harcos népnek számítottak, az aztékok vérszomját megközelíteni sem tudták. Mindenesetre a legújabb kutatási eredmények (különösen mióta az 1973-as iratot megfejtették) erősen leredukálták a majákról alkotott korábbi képet, miszerint az aztékokkal ellentétben békés nép voltak, és csak ritkán áldoztak. E két nép megítélésének különbözősége onnan ered, hogy amikor a spanyolok meghódították Közép-Amerikát, még látták az aztékok vallási szertartásait, miközben a klasszikus maja-kultúra már eltűnőben volt. A Yukatán-félsziget északi oldalán azonban a posztklasszikus városokban erősen megváltozott a kultúra; a spanyol hódítás idején készült épületek romjaiból jól kiolvasható, hogy a vallás már nem azt a kimagasló szerepet játszotta mint azelőtt, a klasszikus időkben.

A maja vallás kegyetlennek és visszataszítónak tűnő idegensége ellenére sok kitűnő kulturális teljesítményt ért el eme nép, pl. a kalendárium, írás és építészet terén.

forrás: wikipedia

Kommentelés

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.