Történelem

Preklasszikus (formatív) kor i. e. 10000 – i. sz. 300

A preklasszikus kor a maja civilizáció kialakulásának korszaka, és maga is három nagyobb periódusra osztható, az ősmaja (korai preklasszikus) korra (i. e. 10000 – i. e. 1250), a középső- (i. e. 1250 – i. e. 450) és késői preklasszikus (i. e. 450 – i. sz. 300) korszakokra. Norberto Gonzales Crespo és Ricardo Velasquez Valdez mexikói antropológusok ásatásaiban a legkorábbi emberi rétegekben a pleisztocén után közvetlenül kipusztult állatok csontjai jelennek meg. Az agyagművesség és kerámiakészítés is legkésőbb i. e. 2300 körül elterjedt.[1] A belizei leletek dárdahegyei a Clovis-kultúra eszközeihez hasonlóak. A földművelés kezdetei i. e. 2500-1500 közé tehetők, a cuelloi leletek radiokarbonos kormeghatározását sokan támadták (4500 év), de i. e. 1500-nál későbbre semmiképp sem tehetők. Már e korai preklasszikus kor végén termeltek kukoricát, tapasztott alapra épített favázas és zsúptetős kunyhókban laktak, szín- és formagazdag kerámiát készítettek.[2]

A középső formatív időszakban az írtásos-parlagolásos földművelés szintjét túllépve intenzív földművelési módszerekre tértek át, a települések továbbra is falusias jellegű élelemtermelő közösségek. Megjelent a teraszos földművelés. Kisebb, 100–500 lakosú falvakban letelepedett életmódot folytattak. I. e. 800-tól egyre több településen kisebb-nagyobb platformokon rituális épületeket emeltek, a kereskedelem az egyes falvak között egyre szorosabbá vált, és az olmék civilizáció is termékenyítően hatott, olyannyira, hogy i. e. 600-tól kezdve már városias települések is megjelentek a mai guatemalai Petén tartomány párás dzsungeleiben.

Az i. e. 750 – 450 között a maja társadalomban alapvető változások zajlottak le, de a folyamat egészében még nem ismert. Nehézséget jelent a kutatás számára, hogy ebben a korban ugyanazokon a településeken laktak, mint később, ezért a kései formatív korszak esetleges leletanyagát a klasszikus kor nagy volumenű építkezései borítják be. I. e. 450 táján azonban olyan komplex társadalom létezett már, aminek kialakulásához biztosan hosszú idő kellett. A változásra szemléletes példa egy viszonylag félreeső kisebb település, Cuello. Itt a középső preklasszikus korban a szertartási központ egy kis udvar volt, ezt pedig alapzatokon fából épített építmények (valószínűleg templomok) vették körbe. Az udvaron i. e. 450 táján széles és magas emelvényt alakítottak ki, majd a nyugati végén kis piramist is építettek. Az ásatások eredményei szerint az udvart a körbezáró templomalapzatok szintjéig feltöltötték, a faépítményeket pedig felgyújtották, hogy helyet szorítsanak az elképzelt változtatásoknak. Nem valószínű, hogy egy spontán tűzvész áldozatául estek a templomok és csak kihasználták az alkalmat, mert szentségtelenítő rítusok emlékeire is akadtak a feltárók. Az udvar közepén két tucat fiatal férfit temettek el egy sekély mélyedésben. A temetkezési mellékletben már megjelenik a pop (gyékényszőnyeg), a maja uralkodók később is használt uralkodói jelképe. I. e. 450-ben tehát már voltak olyan helyi fejedelmek, akik királyi hatalmat gyakoroltak.[3] Cuello mindemellett a kései preklasszikus korban csak egy nagyjából 1000 fő lakosságú falu volt, valószínűleg politikai súly nélkül, mégis nagyarányú építkezéseket mutathatott fel.

A kései preklasszikus korszakban, i. e. 450-től már több 2-10 ezer lakost számláló város alakult ki, ami egy demográfiai növekedés jelzése is, a kései preklasszikus korból sokkal több lelőhely ismert, mint a megelőző időkből. Megnőtt emellett a népsűrűség is, az 1974-1975-ös ásatási szezonban Norman Hammond statisztikai elemzéseket végzett az észak-belizei lelőhelyen, és azt találta, hogy adott területen négyszer annyi házhely volt a kései, mint a középső preklasszikus korban.

Nakbé, El Mirador, Wak’na, Tintal, El Porto, Sacayut, Calakmul, Kaminaljuyú és Tikal a jellegzetes késő preklasszikus városok. Mindannyiuk közös sajátossága a hatalmas köztér, melyet csonkagúla alakú platformon álló templomok és a nemesek házai vettek körül (ennek arányosan kicsinyített mása a cuelloi). Mindenhol megfigyelhető jelenség, hogy ebben a szakaszban a szertartási központok megnövekednek és a városok központjába kerülnek. A platformokra lépcsők vezettek, és oldalaikat mészkőstukkóból készült maszkok borították, melyek különböző isteneket ábrázoltak, mint Kinich Ahau, a napisten vagy mítikus helyeket, mint Taj Wayib’. Ekkor jelentek meg az első feliratok is, amelyek az első uralkodók tetteiről adtak számot, csakúgy, mint a pazar falfestmények. A preklasszikus kor végét számos város összeomlása jelenti az i. sz. 100 – i. sz. 200 közötti periódusban, melyek okai ma még nem tisztázottak, noha a mai régészeti és epigráfiai maradványok nagyobb arányú népmozgásokról tanúskodnak.

A népesség és a népsűrűség növekedése lehetőséget adott nagyarányú földmunkák kivitelezésére, amikor is egyszerre óriási területeken alakítottak ki a hegyoldalakból művelhető teraszokat. Ugyanebben az időben megindult a mocsarak nagyarányú lecsapolása is. Mocsárlecsapolásra az egyik legkorábbi példa a Vernon L. Scarborough által feltárt cerrosi, 1200 méter hosszú, hat méter széles és két méter mély csatorna. Érdekessége, hogy ez a nagy munka elég kicsiny lecsapolt területhez épült.

I. e. 400 – i. e. 300 között épült Komche központjában öt hatalmas emelvény, ezek egy 80 x 150 méteres teret vesznek körül, ez a kései preklasszikus kor egyik első fellendülését mutatja.

Klasszikus kor 300 – 950

A klasszikus kor egyenes és töretlen folytatása a preklasszikusnak. A lakosságszám és a népsűrűség tovább növekedett, egyre nagyobb arányú környezetformálás indult meg. Ezt a Campeche tartományban, Edzna mellett feltárt csatorna-rendszer is igazolja, aminek fő eleme egy 12 km hosszú csatorna. Ennek északi végében egy 100 méter szélességű, ma is vízzel telt gödör van, csak innen 253 ezer m3 földet és sziklát termeltek ki valamikor i. e. 200 és i. sz. 100 között. A komplexum Raymond T. Matheny számításai szerint 2,25 millió m3 víz tárolására volt alkalmas.

A nagy volumenű munkák nagy háttérigényekkel jártak. Példa erre a nagy méretű, ovális kőbalták és az éles vájóbalták előállítása, az eszközöket sok helyen megtalálták. Az azt előállító kézműipar méreteire a colhai ásatások során feltárt vájóbalta-készítő műhelyek világítottak rá, ahol csak a narancshéjnak nevezett hulladékból másfél méter vastag réteget találtak, és köbméterenként ötmillió esedék kőpengét tartalmaz. Harry J. Shafer számításai szerint ezekből a műhelyekből minimum kétmillió balta került ki már a kései preklasszikus korban. Éves termelése legkevesebb 3000 darab volt, csak ebből az egyetlen eszköztípusból.

A klasszikus kort sokan a maja civilizáció virágkorának tartják, mivel ekkor jöttek létre a legnépesebb városok és a korszak második felének alkotásai az egyetemes művészettörténet szerint is kiemelkedőek. Ennek ellenére a korszak a szüntelen háborúk időszaka is, amikor a maja alföldeket keresztül-kasul járták a harci különítmények. A korai klasszikus korszak (100 – 600) sajátossága a kezdetekben keresendő, hiszen a korábban elhagyott városok utódai csak a 300-as évekre konszolidálódnak. A vezető szerepet Tikal, Calakmul és a mai Quintana Roo tartomány területén található városok uralkodói szerezték meg. A korszak legfontosabb eseményei a még nem teljesen feltárt tikali dinasztián belüli ellentétek, melyek 378-ban a mexikói felföldeken elterülő hatalmas metropolisz, a 120 ezer lakosú Teotihuacán beavatkozását vonták maguk után. Az új dinasztia hatalma kiterjedt szinte a teljes maja alföldre, és számos más város uralkodója fizetett adót Tikal urainak az 500-as évek elejéig. A lakosság száma folyamatosan növekedett, már kőtemplomok és paloták épültek a korábbi korszak fából készült építményei helyett.

A 6. század közepén azonban számos korábban alárendelt uralkodó elszakad Tikaltól, és ekkor kezd el terjeszkedni az előbb Tz’ibanchében, majd később Calakmulban székelő dinasztia, melynek legnagyobb uralkodója Yuhknom Ch’en (A Városokat Rengető), aki 662-ben Copán, Toniná és Palenque városok kivételével uralta a maja alföldeket. 562 és 735 között Tikal és Calakmul állandó háborúban álltak egymással. A tikali dinasztia megpróbálta ellenőrzése alatt tartani a termékeny petexbatúni alföldeket és Bajlaj Chan K’awil vezetésével Dos Pilasban új várost alapított, amely azonban hamarosan Calakmul adófizetője lett. Calakmul tovább terjeszkedett, ám 692-ben Tikal végleg győzelmet aratott, ami után a calakmuli uralkodók hatalma soha nem nyerte vissza korábbi nagyságát. Azonban Tikal nem volt képes fenntartani az így megszerzett hegemóniát, és a 700-as évektől kezdve a maja alföldeken több tucat egymással hol békében, hol háborúban álló politikai alakulat jött létre. Az elkövetkező 100 évben a városok és a lakosság száma tovább nőtt, amely számos problémát vont maga után. Ma még vitatott okok következtében a 800-as évektől kezdve egyre több települést hagytak el lakói, és a 950-es évekre az alföldek központi része jórészt elnéptelenedett.

Posztklasszikus kor 950 – 1550

Az előző kor városai elszórtan feküdtek Mexikó déli részén, Guatemala és Honduras területén. A 10. század végétől a posztklasszikus kor főbb városi központjai a Yucatán-félsziget északi felén koncentrálódtak.

A putúnok, akiket chontal-majáknak is neveznek, a Mexikói-öbölből (Campeche és Tabasco) érkeztek, és El Petén központi részén telepedtek le. Valószínűleg a putúnok építették a kör alakú templomokat és a fejsze alakú labdajátékpályákat.

A különböző városok és a putúnok – akikre hatottak a Mexikó középső völgyében élő toltékok – közötti háborúk miatt a maja társadalom militarizálása egyre nagyobb méreteket öltött. Bevezették a Tollaskígyó, Quetzalcóatl kultuszát, amelyet maja nyelven Kukulkánnak hívtak.

978 körül az itzá népcsoport elhagyta a délnyugati partot, és letelepedett Chichénben, Yucatánnak azon a részén, ahol a klasszikus kor idején már laktak. Ezen a területen új dinasztiát alapítottak.

A toltékok Mayapánban telepedtek le, és ellenőrzést gyakoroltak a kereskedelmi útvonalak felett. A valószínűleg mexikói eredetű Xiu család feje megalapította Uxmal városát.

Három város, Chichén Itzá, Mayapán és Uxmal megalakította a Maja konföderációt, amely több mint kétszáz évig kormányozta a maják világát. Ebben az időszakban virágzott a kultúra és a művészet, amelyre hatást gyakoroltak a toltékok, a hatásuk megfigyelhető például Chichén Itzá emlékműveinek stílusán.

A konföderáció 1194-ben felbomlott, és a három város háborúba keveredett egymással. Fél évszázaddal később Mayapán legyőzte Chichén Itzát, lerombolta a várost, a lakosságot rabszolgasorba vetette, és a következő kétszáz évben uralkodott a régió felett. 1441-ben Chichén Itzá majái fellázadtak, amelynek eredményeként Mayapán uralkodócsaládját kiirtották, összeomlottak az isteni monarchiák, és az anarchia és a széthullás időszaka következett, amelyben az önálló apró városállamokat seńoríók vezették.

Fél évszázaddal később a spanyolok érkezésekor a ragyogó maja kultúra már hanyatlott, a társadalom felbomlott, és nem ápolták a régi hagyományokat.

A királyok és a maja társadalom fejlett intézményei már a spanyolok érkezése előtt eltűntek, megkönnyítve ezzel a hódítók feladatát, akik 1541-re már csaknem az egész Yucatán-félszigetet az uralmuk alá hajtották; bár néhány csoport, például az itzák, még csaknem két évszázadon át folytatták az ellenállást.

Forrás: wikipedia

Kommentelés

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.