Mad Max 2

A Mad Max 1979-es fantasztikus sikere után, nem sokáig késett a folytatás.
George Miller futurisztikus világképében a nyomaszó átmeneti időszak után (ld. Mad Max I.) a totális anarchia korszaka következik.
Kiábrándult főhősünk, Max (Mel Gibson) egyik napról a másikra él, továbbra is járva az országutakat, életben maradásának feltétele az üzemanyag. A letelepedés szinte az öngyilkossággal egyenlő ezen a vidéken, csak annak marad reménye a fosztogatókkal szemben, aki mobilis tud maradni. Max jól tudja ezt, s amikor ahhoz az információhoz jut, hogy benzinkitermelés folyik a környéken, azonnal arra felé veszi útját. Odaérkezésekor azonban az olajfinomító barikádját már egy hatalmas banda ostromolja. Minden agyafúrtságára szüksége van, hogy megszerezze azt, amit akar, miközben a fejlemények hatására megrögzött kívülálló magatartását is kénytelen felülbírálni…

Az előző részhez képest a történet és a mögöttes világ kissé leegyszerűsödött, de ez nem számolható fel hibaként, hiszen a “történelem” logikája szerint csak az marad fenn, aki erősebb és leleményesebb. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a fekete-fehér világ sajnos nem olyan érdekes, mint egy hanyatló korszak árnyalatai.)

Felturbózott kocsi csodák, isten tudja hogyan működő, autó-szerű képződmények, rengeteg üldözés, karambol, stb.
A kizárólag kaszkadőrökkel forgatott jelenetek – semmi animáció! – lélegzetelállítóak, minden akció és sci-fi rajongónak kötelező csemege.

Trailer:

Kommentelés

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.