Új fényben a rejtélyes becsapódás

Lehetséges, hogy olasz csillagászok megfejtették a közel egy évszázaddal ezelőtti hatalmas kozmikus becsapódás titkát. Az esemény több ezer négyzetkilométernyi erdőt tarolt le Szibériában, krátert azonban a mai napig sem találtak.

1908. június 30-ájának reggelén a szibériai Tunguzka-folyó völgyében nem mindennapi eseményre ébredtek az emberek. Vakító fényvillanás kíséretében hatalmas robbanás hallatszott, majd mindent elsöprő lökéshullám söpört végig a tajgán (ami aztán kétszer kerülte meg a Földet). A fák több ezer négyzetkilométeres területen meggyulladtak és gyufaszálakként dőltek ki. Az esemény után számos helyen – például a mintegy 10 000 kilométernyire lévő Londonban – finom por szállongott a levegőből.

Hol van a kráter?

Ezután egy jó darabig semmi nem történt. II. Miklós cár nem sok érdeklődést tanúsított távoli szibériai alattvalóinak sorsa iránt, a következő időszakban pedig az ország lakói egymás pusztításával voltak elfoglalva.

Az első expedíció csak 1930-ban látogatott a területre L. A. Kulik szovjet geológus vezetésével, aki megdöbbent a pusztítás mértékén. A robbanás energiája 10-15 millió tonna TNT felrobbanásának felelt meg. A terület szerencsére annyira ritkán lakott volt, hogy talán nem is volt halálos áldozat. Ugyanilyen esemény egy európai főváros felett százezrek pusztulását okozhatta volna.

A kutatók mindig is sejtették, hogy egy kisbolygó vagy üstökösmag becsapódása okozta a katasztrófát. A bizonyítékok azonban hiányoztak. Sem becsapódási krátert, sem pedig feltételezett kozmikus test darabjait nem találták meg. Akármi is érkezett a világűrből, annak még a légkörben teljesen szét kellett esnie.

Üstökösmag vagy aszteroida?

Közel egy évszázaddal a történtek után a kutatók nem sokkal jutottak előbbre. Üstökösmag volt, vagy kisbolygó? Sem a talajminták, sem a növényzet nem szolgált információkkal. Néhányan még azt is felvetették, hogy egy mini fekete lyuk hatolt át bolygónk testén, ez az elgondolás azonban mindent fel tud sorakoztatni maga mellett, kivéve valamilyen komoly bizonyítékot.

A kráter hiánya miatt az üstökösmag-elmélet került előtérbe: az üstökösmagok átlagos sűrűsége kisebb a kisbolygókénál, szerkezetük jóval porózusabb, lazább, így könnyebben széteshetnek a légkörben. Egy olasz csillagászcsoport új eredményei alapján azonban a becsapódó test mégis egy alacsony sűrűségű kisbolygó lehetett.

Új eredmények

A Bolognai Egyetem kutatói a becsapódás által kiváltott események legszélesebb spektrumát igyekeztek megvizsgálni. A korabeli, orosz nyelvről még soha le nem fordított beszámolóktól kezdve a rendelkezésre álló szeizmikus adatokon keresztül a fák dőlési irányának statisztikus vizsgálatáig mindent felhasználtak, hogy választ kapjanak a becsapódás titkára.

Elemezték a korabeli földrengésjelző készülékek adatait, s több éves terepmunkával több mint 60 000 (!) kidőlt fa dőlési irányát rögzítették. Ezekből és a sebességbecslésből (11 km/s) próbálták meghatározni a légkörbe belépő test lehetséges pályáit.

A 886 szóba jöhető pálya több mint 80%-a kisbolygó-, nem pedig üstökösszerű volt. Ha viszont kisbolygó volt a becsapódó test, miért nem ért le a felszínre?

A kérdésre az utóbbi évek kisbolygó-kutatásai adhatnak választ, főleg a NEAR-Shoemaker űrszondának köszönhetően. Lehetséges, hogy a Tunguzka-eseményt kiváltó test egy igen laza szerkezetű, kis sűrűségű aszteroida volt, hasonló az 1997-ben közelről megvizsgált, a képen látható Mathilde kisbolygóhoz.

A kutatás eredményeire azonban ugyancsak az elmúlt időszak tapasztalatai vetnek némi árnyékot. Kiderült ugyanis, hogy nem lehet éles határt húzni kisbolygók és üstökösök, így pályáik között sem.

Kozmikus bombázás

Bolygónk folyamatos veszélynek van kitéve azon apró égitestek által, amelyek a Naprendszerben száguldozva bármikor becsapódhatnak a felszínbe. Egyelőre csak tehetetlenül nézhetnénk egy ilyen eseményt.

Általában rendkívüli szenzációnak számít egy-egy olyan újabb kisbolygó (aszteroida) felfedezése, amely csillagászati értelemben véve igen kis távolságban halad el a Föld mellett. Ezek az úgynevezett földsúroló kisbolygók, amelyek közül ma már közel ezer darabot ismerünk. Tényleges számuk azonban ennél jóval nagyobb lehet.

A csillagászok műszereikkel ma már képesek a kilométeres méretű kisbolygók folyamatos égi követésére, ám az ezeknél kisebb égitesteket csak elvétve veszik észre. A néhány tíz méteres átmérőjű földsúrolók igen hétköznapi égi objektumok, két-három havonta felfedezünk egy-egy újabbat közülük. Reális cél a kilométeres méretű földsúrolók teljes katalogizálása lehet, amelyek pusztító ereje akár kontinensnyi területre is kiterjedhet és számukat néhány százra becsülik. Erre tíz éven belül talán valóban képesek leszünk. A még ennél is nagyobbak közül, amelyek globális katasztrófát idézhetnének elő, ma már gyakorlatilag mindegyiket ismerjük és megnyugtató, hogy becsapódásuk rendkívül alacsony valószínűségű.

forrás: origo

Kommentelés

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.